A rabszolgatartó társadalmakban elég alantas munkának számított pl. a kézművesség. Szinte a szolga szolgájának tekintették azt, aki ilyesmit művelt.
A magyar történelemből ilyet nem nagyon ismerünk, annál inkább olyat, hogy a
középkorban, a pórnép még szinte mindent maga csinált, maga építkezett, maga készítette a ruházatát, a szerszámait, a bölcsőt és (másoknak) a koporsót is.Aki ügyesebb volt bizonyos tevékenységekben, az már mindenből többet csinált, és a felesleget általában a vásárokban adta el.
Ezek a mesteremberek aztán céhekbe tömörültek, és szigorú szabályok szerint kereskedtek, szolgáltattak.
A két nagy háború után sanyarú évek jöttek. A mindent iparosítani akaró szocializmus kifejezetten üldözte a kiskereskedőket, és az "iparosokat".
Mégis megmaradtak.
Sőt!
A '60-as évektől kezdve már ugyan elnézték-tűrték a kiskereskedést és a kisipart, de annak élelmesebb, kreatívabb, többet dolgozó tagjait (pl a lángossütőket) "büdös maszek"-nak titulálták.
A '70-es, 80'-as évek gazdasági-társadalmi igényei nyomán egyre több kiskereskedő, vagy kisiparos dolgozott az országban.
A '90-es években olyan törvények születtek, amelyekben már kifejezetten VÁLLALKOZÓ-kat említenek, akik vagy egyénileg, vagy társas formában elégítik ki a gazdasági-társadalmi igényeket.
Mára már szinte mindenki "VÁLLALKOZÓ", aki nem munkaviszonyban, de másoknak épít, szerel, varr, kereskedik...akár ért hozzá, akár nem...
Mi, itt a TUDATOS, a VALÓDI vállalkozókkal foglalkozunk, azokkal, akiknek nem csak a papírjaiba van beírva az, hogy vállalkozó, hanem úgy is gondolkodik, úgy is dolgozik, úgy is él!
