Már az ősember is felismerte, hogy ahhoz, hogy életben maradjon, pár dologra szüksége lesz.
Például élelemre.
A bogyók szedegetése, az állatok levadászása során rájött, hogy
ő ezekben olyan ügyes, hogy a saját bendője megtömése után is mindig marad valamennyi a bogyókból is, az állatokból is.Látta azt is, hogy a szomszédja, akinek a tigris leharapta a fél karját, a másik karjával
olyan éles dárdahegyeket tud csiszolni, amilyenekre ő sohasem volt képes.És bevillant neki!
A csere!
Mindketten jól jártak, mert kialakítottak egy olyan értékarányos cserét, amely aztán alapja lett annak a kereskedelemnek, amelyik a pénz megjelenése után indult igazi fejlődésnek. Ekkor már voltak olyanok, akik már csak a bogyókat és a húsokat "adták el", ők voltak az őskereskedők
A szolgáltatások is hasonlóan indultak, mert ha valaki ügyesebben, jobb szerszámokat, edényeket, kunyhókat tudott készíteni, faragni, építeni, akkor már csak azzal foglalkozott, és a szolgáltatásaiért megkapta-megvette a más által felkínált termékeket.
A módszerek, az eszközök, és minden más már megváltozott az idők folyamán, de a lényeg maradt: azokat az embereket nevezzük ma is vállalkozónak, akik arra VÁLLALKOZNAK, hogy mások valós igényeit, szükségleteit elégítik ki a kialakult cserearánnyal.
